Vezetett túzokleső túrák a Kiskunsági Nemzeti Parkban

A fokozottan védett túzok megpillantása, különösen dürgéskor csodálatos élmény. Mivel a madarak ilyenkor is érzékenyek a zavarásra, érdemes vezetett túrán túzokot lesni, hiszen a fajhoz értő szakvezetés garantálja a túzokok megpillantását, de biztosak lehetünk abban is, hogy nem lesznek zavarva a madarak. Részletek a KNPI honlapján.

Tags: 

Elkészült az idei, téli túzokleltár

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság, mint a hazai túzokállomány érdekében végzett természetvédelmi munka koordinátora elkészítette az idei téli túzokszinkron felmérések összegzését. Örvendetes a hír, hogy a hazai állomány növekszik, mintegy 100 egyeddel több volt regisztrálva, mint tavaly. A részletek a KNPI honlapján.

Elindult a túzokkakasok felkészülése a dürgésre, adta hírül a KMNPI

A túzok tollcseréje, vedlése részben különbözik a két ivarnál. A nyár végi teljes vedlés mellett (ami mindkét ivarra jellemző) tél végén, tavasz elején a kakasok úgynevezett részleges vedlést végeznek, ami során a nászidőszakban fontos, látványos tollak frissekre, színesekre váltása következik be. A kakasokra jellemző hosszú bajusszálak, illetve a nyak tövén a nyári időszakban szürke, dürgési időszakban vöröses színű tollak bújnak éppen elő.

Téli túzok szinkronszámlálás a Hortobágyon

A Hortobágy Nemzeti Park Igazgatóság működési területén elvégzett túzok szinkronszámlálás eredményei is nyilvánosak. Az eredmények különösen a Bihari-sík állományára kedvezőek, de a teljes működési területen 500 példány feletti állományt sikerült detektálni. Részletek a HNPI honlapján.

Oldalak